Lapozz bele Blog - Végső elmezavar


Lapozz bele Blog - Végső elmezavar

 

Gregus Gábor Elmezavar trilógiájával idén télen ismerkedtem meg, amikor az író kedvesen felkeresett, hogy nem lenne-e kedvem tenni egy próbát a könyveivel. Természetesen igent mondtam, mert az első kötet fülszövege kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, és azóta is nagyon örülök, hogy adtam neki egy esélyt. A Pillanatnyi elmezavar ugyanis egy igazán egyedi és különleges történet kezdete, és a folytatás, az Újabb elmezavar sem marad el mögötte. Izgatottan vártam hát, hogy fejest ugorhassak az utolsó részbe is, és elkísérjem a főszereplőt végső, mindent eldöntő útjára.

Domán helyzete a Markolábbal való találkozás után fordulóponthoz érkezik. Egyre közelebb kerül a kijutáshoz elméjének börtönéből, mivel már nem csak a fejében lejátszódó folyamatokra képes fókuszálni, hanem egyre jobban érzékeli a valóságot is. Rájön, hogy a kinti világban egy szanatóriumban fekszik, ahol épp megpróbálják kigyógyítani betegségéből, míg agyának belső zugaiban hosszú kihagyás után visszatér képzeletbeli barátaihoz. Uros, Barakon, Valód és a többiek már várták a férfi érkezését, ám ismételt egymásra találásuk örömére sötét árnyék vetül. Mióta Domán "elhagyta" ezt a világot, sok minden változott, és a káosz a tetőfokára hágott. Egyik legnagyobb ellenfele, Ménrót ugyan letette a fegyvert, de Villő továbbra is képben van, és a férfi vesztét akarja. Az őrült lány önmagában is hatalmas kihívást jelent, van azonban még valaki, aki sokkal nagyobb fenyegetést okoz. Az új trónkövetelő, Déva húgaival együtt igyekszik meghódítani és letarolni Domán képzeletének szüleményeit, hogy ő uralkodhasson mindenen és mindenkin. A férfi legfőbb célja ezért potenciális szövetségeseket keresni, de nincs könnyű dolga, hiszen szinte mindenki harcban áll mindenkivel, az ideje pedig fogytán. Valós és elképzelt világa egyre nagyobb mértékben keveredik össze egymással, és ezekből az összecsapásokból csupán az egyik kerülhet ki győztesen. Domán tehát néhány barátjával útnak indul, hogy maga mellé állítsa az ellenséges feleket, és megküzdjön a vörös hajú boszorkánnyal, valamint visszaszerezze az irányítást vadul kavargó fantáziája fölött.

Végtelenül szomorú vagyok, amiért véget ért ez a remek történet, aminek három vaskos köteten keresztül lehettem a részese. Az előző két részhez hasonlóan a Végső elmezavar sem egy könnyed és egyszerű lezárás, sőt. Gregus Gábor tovább fokozza a hangulatot: az eddigieknél is több vért, harcot és még annál is több őrületet szőtt a cselekmény szálaiba. Nem gondoltam volna, hogy képes ennél is magasabbra emelni a lécet, de sikerült. Megőrültem ezért a könyvért. (Vagy inkább ettől a könyvtől, már magam sem tudom.) Egy brutálisan jó befejezés rajzolódott ki előttem, ami előtt a kalapomat is megemelném, ha lenne. Az első két könyvet is szerettem, de ez mindent vitt. Bőven túlszárnyalja őket, sok szép, értékes pillanatot hagyva hátra. Egy szinttel feljebb lépünk, mivel Domán rendkívül színes és impulzív tudatalattijának történései mellett a valós, kinti élete eseményeinek is tanúi lehetünk, ami jóval sivárabb és fájdalmasabb, mint az agya által létrehozott, védőpajzsként használt képzelgések. Felváltva ugrálunk a két sík között, és minél közelebb kerül a férfi a megoldáshoz, annál közelebb kerültem én is az összeomláshoz. Az író nem kímélte az érzéseimet. Elhitette velem, hogy lehet jó vége annak, amin keresztülmentem, és végül minden megoldódik, de nem. Elképzelni sem mertem azokat a dolgokat, amik a regény vége előtt nem sokkal lezajlottak. Egy pillanatra sem gondoltam bele abba, honnan mintázhatta főhősünk az agyában élő lények külsejét vagy viselkedését, annyira magával ragadott a rengeteg akció, így amint leesett az igazság, percekig tátott szájjal bámultam magam elé. Sokkolt, ami kiderült, és bele fog telni egy kis időbe, mire ezt megemésztem, de amint villanykörte módjára megvilágosodtam, onnantól másképp láttam mindent. Kitisztult előttem a kép, és ez bármennyi pénzt megért. Nem egyszer kerültem szívinfarktus közeli állapotba, vagy hördültem fel fájdalmasan az olvasottakon. Olykor alig bírtam lenyelni a torkomban nőtt gombócot, amit a számomra kedves szereplők elvesztése okozott, mert bizony ilyen is előfordult. Ekkor sírni és tombolni szerettem volna, bemászni a regénybe, és meg nem történtté tenni, ami történt. Csak reménykedni bírtam, hogy végül győzedelmeskedik majd a jó, mint a legtöbb magyar népmesében, és nem lesz több durva, a véresebbnél is véresebb összecsapás, ami miatt méltán kapott tizennyolcas karikát a sorozat.

Domán hőstettei egy picit háttérbe szorulnak, ahogy egyre közelebb kerül a kijutáshoz. Sokkal többször támaszkodik barátai segítségére, de azért ő is kiveszi a részét a harcokból. Itt bizonyos Felszabadítóként van jelen, akitől elvárják, hogy megmentse a világot, és békét hozzon a tájra, legyőzve a gonoszt. Nem kis feladata van tehát, emellett pedig meg kell találnia azt a három varázslatos tárgyat, melyek visszajuttatják a felszínre. Veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel kénytelen megvívni a szabadulás érdekében, amire elmondhatatlanul vágyik, miközben egyre jobban meghasonlik önmagával, ahogy az agya által teremtett kreatúrák folyamatosan szivárognak át a valóságba. Sokkal nehezebben tudja elvonatkoztatni egymástól a két énjét, fogalma sincs, mi igazi és mi nem az, egyedül abban biztos, hogy nem akar elszakadni álmai nőjétől. A férfihoz hasonlóan Zille is embert próbáló dolgokon megy keresztül, hiába edzette meg az élet, van, ami rajta is kifog. Kevés időt töltenek együtt, valami miatt mindig elvesztik egymást Dománnal, de amikor újra találkoznak, úgy turbékolnak, akár egy gerlepár. A romantikára az eddigieknél is nagyobb hangsúly került, akármilyen kevés is jutott belőle. A régi karakterek mellett jó néhány új szereplő is feltűnik a színen, mint például Ugrin, az ezüst mókus, aki apró termete ellenére igen nagy erőknek parancsol, vagy Bakta, a gépek terén verhetetlen sáska tudós. A legnagyobb fenyegetést jelenleg a legerősebb boszorkány, Déva jelenti Dománra nézve, aki szinte a semmiből tör elő, hogy tébolyult seregével bekebelezze annak birodalmát. Őrültségben simán túltesz Villőn, így komoly veszély leselkedik a kis csapatra általa. És ha már Villőt emlegetem, nem tudok mellette sem elmenni szó nélkül. A fehér hajú lány mindig is a férfi bukását szerette volna, de hogy miért, arra most kapunk épkézláb magyarázatot. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, ki is ő valójában, és amint kiderült, akkor sem voltam képes elhinni a szörnyű tényt. Teljesen ledöbbentett, kell még jócskán idő, mire leülepedik bennem az igazság. Ravasz húzás volt ez az író részéről, annyi szent. Ezen kívül szeretném megdicsérni a borítót is, ami száz százalékig elnyerte a tetszésemet. Ezerszer szebb a másik kettőnél, szavakat sem találok rá. Egyszerűen tökéletes.

Összességében nézve a Végső elmezavar nagyszerű lezárása ennek a remek, népmesei motívumokkal átszőtt sorozatnak. Elsöprő erővel teszi fel a pontot arra a bizonyos i-re. Hiányozni fog ez a véres, mégis szerethető történet, minden bájával és őrültségével. De nincs mese: itt a vége, fuss el véle. Egyszer talán visszafutok megint az elejére.

Pontszám: 10/10

Nézőpont: E/3, múlt idő, Domán szemszögéből
Kedvenc karakter: továbbra is Valód
Kiknek ajánlom: akik már maguk mögött hagyták az első két felvonást



https://lapozzbeleblog.blogspot.com/2018/08/gregus-gabor-vegso-elmezavar.html