Idézetek




 

És Domán tényleg úgy érezte, mint akinek éppen most tisztul meg a lelke az élet során megannyi rárakódott szennytől. Csodálatos, felemelő érzés volt. A szabadság! Igen, ezt a szót kereste. Ez az, amiről gyerekkorodban álmodsz, és amit felnőttként oly mélyre temetsz el magadban. Amire gondolni se mersz, mert felesleges, mert úgysem válhat valóra, akkor pedig minek ilyen butaságokra pazarolni az időt? Egy felelős ember nem tesz ilyet. De most itt van, és átélheti mindazt, amiről mások csak álmodnak! Hogy ez nem is a valóság? Hogy mindez csak az agyában történik? Kit érdekel, ha ő valóságnak érzi? Vagy mindezzel is csak a teljes és végleges elborulás felé vágtat? Mindegy! Ezt most akkor is kiélvezi…

Pillanatnyi elmezavar, 243. oldal





– Ugye mindannyian tudjuk, miért vagyunk itt, hölgyeim és uraim? – Villő nem nézett a meghívottakra, helyette maga elé bámult, és halkan mormolta a mondatokat – Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy van-e annak bármi értelme, hogy most itt van. És afelől se legyenek kétségeink, hogy a jó helyen, és a jó oldalon állunk-e. Hisz mindannyian tudjuk, hogy nincs jó oldal.
Domán felhúzta a szemöldökét.
– Nincs jó, és nincs rossz – a lány most egyenesen a férfi szemébe bámult, és talán most először volt igazán komoly – csak unalmas van, és izgalmas. A béke pedig… unalmas.

Pillanatnyi elmezavar, 333. oldal





– Gyerünk! – üvöltötte Firéne, és előre lendült.
Az átjáróból rengeteg óriás pók rajzott elő, de a lány egyetlen széles mozdulatára egymás után pukkantak szét belülről. Vér fröcsögött mindenfelé. Ez csak egy pillanatra állította meg az áradatot, mert újabb bogarak másztak elő, és rohantak villámgyorsan a csapat felé.
Ugrin sem tétlenkedett sokáig. A rágcsáló körül a levegő több helyen megsűrűsödött, és áttetsző kardok formálódtak a semmiből. A Hullámfegyverek őrjítő sebességgel kezdtek forogni a szárnyaló állatka körül, majd annak irányítására előre vágódtak. A pengék kavargása egy pillanat múlva már egy gömbnek tűnt, olyan gyorsasággal és olyan tökéletes alakzatban kergették egymást. A „gömb” a pókok közé zúgott, és szó szerint széttrancsírozta azt, akit ért.

Végső elmezavar, 230. oldal





– Mit kerestek itt, he? – vakkantott oda végül a másik bandának az egyik első sorban álló, félszemű, zöld kendős férfi – Ez itt Ozul területe.
– Mióta? – vicsorgott vissza egy hosszú, zsíros hajú fickó a vörösök közül.
– Mióta világ a világ! – ezt már egy másik zöld kiabálta.
– Hát fiúk, mától nem így van…
A vörös csapat két sorba rendeződött, és utat engedtek egy hatalmas herbának, aki csak most ért a helyszínre. A nyugodt tempóban araszoló növénylény félelmetes külsővel bírt. Teste központi része egyfajta gumónak tetszett, mely folyamatosan lüktetett. „Feje” aránytalanul kicsi volt a többi részéhez képest. Apró sárgás, tölcsérszerű virág, pici fűrészfogakkal. A gumóból rengeteg hosszabb-rövidebb, vékonyabb és vastagabb inda kígyózott mindenfelé, ilyeneken haladt előre is. A teremtmény legalább három méter magas volt.
– Mától ez Ivor úr utcája. – vihogott a herba, miközben csapata élére került – Úgyhogy húzzatok szépen a fenébe, ha nem akartok rosszat.

Végső elmezavar, 268. oldal





– A karaván nemsokára odaér. – mutatott egy monitorra a masinák vezetője – Ha elég közel kerül a hegyekhez, a sárkány-őrök észre fogják venni.
– Re-re-reméljük, nem fognak gyanút. – szólalt meg Bakta a másik oldalról, miközben az előtte lévő monitorok gombjait birizgálta. Amelyikkel végzett, azon rögtön élesebb lett a kép.
– Te meg mit csinálsz? – kérdezte tőle Domán.
– Co-co-cobor már megmutatta, hogy kell kezelni a monitorokat.
– És te máris profi vagy benne, igaz? – mosolygott a férfi.
– Bakta valóban fantasztikus érzékkel tud nyúlni bármilyen szerkezethez. – bólintott a béka, miközben köpött egyet a vödrébe – Született tehetség.
– Ó, é-é-én igazán… – szabadkozott a sáska.
– Amúgy igaza van. – mondta Domán – Talán túl átlátszó a terv.
– Nem hiszem. – grimaszolt a kétéltű – A sárkányok nem a csavaros eszükről híresek. De még ha gyanakodnának is, teljesen biztosak benne, hogy semmi sem képes legyőzni őket… főleg, ha együttes erővel támadnak. Bízzunk a sárkány-hiúságban.

Végső elmezavar, 373. oldal





Az asztalfőnél pedig ott ült Ozdor.
Mozdulatlanul, üresen.
Az őrök az előre meredő arcra pillantva felszisszentek. Törtelék nem tudták, hogy a Dalnoky kastély parancsnokának szó szerint ki kellett sorsolnia, ki legyen az a négy katona, aki velük tart ezen az úton. A harcosok babonás félelemmel reszkettek a gyilkos lénytől, így senki sem szándékozott önszántából csatlakozni a családfőhöz és annak fiához.
Ozdor leginkább az emberekre hasonlított, de azokhoz is csak felületesen. Leginkább egy stilizált próbababára emlékeztetett, akinek bőrfelülete ezüstösen csillogott. Izmos volt, magas és szikár. Két emberi karja mögött két óriási, pókszerű ízelt kar emelkedett ki a hátából. Arca tulajdonképpen nem is volt, csak funkciótlan, igazi bemenetet nélkülöző szája, és lyukak nélküli orra. Szemek még csak jelzésértékűen sem kaptak helyet a fejen. Törtel tudta, hogy ezekre a szervekre a lénynek nincs is szüksége, hiszen tulajdonképpen nem él. A szem persze fontos eszköze a gyilkolásnak, de Ozdor anélkül is látott. Nagyapja elbeszéléséből valami olyanra emlékezett, hogy a Hullám segítségével, az energia szféráján keresztül érzékeli maga körül a világot… De mivel Törtel sosem volt komoly Hullám felhasználó, számára a magyarázat kissé ködös volt.
Igar közelebb lépett, és érdeklődve vizsgálgatta az ezüstös fejet. Az öreg látta, hogy fia teljesen eltökélt, de azért tett még egy próbát:
– Szerinted ez jó ötlet?

Újabb elmezavar, 372. oldal





A férfi remegő kezekkel helyezte idegre a vesszőt. Úgy tűnt, hogy a hatalmas fekete lény látványa önmagában is elég lett volna hozzá, hogy a harcosok szívrohamot kapjanak. Láthatóan mindegyikük sokkal közelebb állt a futáshoz, semmint a támadáshoz.
Mi lesz már fiúk… – vigyorgott Ménrót – ha továbbra is ilyen gyorsak lesztek, elalszok…
Valóban sok lassú másodperc telt el, mire a férfi becélozta a sárkány szemét. A fekete teremtmény mintha bátorítóan bólogatott volna, hogy lője már el azt a nyilat.
A vessző kirepült.
És egyenesen Ménrót pofája felé száguldott.
Jó lövés volt. Erős.
Mely a sárkány arca előtt pár centivel egy hirtelen felvillanó szikrázó falnak ütközött. A nyíl egy kisebb villanás kíséretében ártalmatlanul hullott le a jeges talajra.
– Ah… – sóhajtott fel mosolyogva Ménrót – …hát, szép próbálkozás volt. Ne haragudjatok, de nincs kedvem kivárni a következőt…
És eltátotta a száját. A masszív tűzsugár egyetlen szemvillanás alatt égette hamuvá a négy alakot, akiknek még csak felkiáltani sem volt idejük.

Újabb elmezavar, 93. oldal





A helyiség egyik hátsó részében található kétszemélyes ágyon megmozdult valaki. Egy könnyű páncélt viselő ember, vagy legalábbis emberszabású lény volt. Arcát sima felületű maszk fedte, melyen két rés volt vágva a szemeknek. Haja a lapockájáig ért. A szürkés-zöldes hajszálak vagy össze voltak fonva és forrasztva, vagy talán nem is hajszálak, hanem inkább vastag csápok voltak – ezt nehéz lett volna megmondani. A legfurcsább azonban az alak háta közepéből elágazó két, terebélyes, faágszerű képződmény volt, melyek a páncélzaton vágott réseken keresztül bukkantak elő. Tövüknél még csonthoz hasonló kinövéseknek tűntek, de a fej fölé magasodó részek már valódi fa kinézettel bírtak.

Újabb elmezavar, 64. oldal





Az izmok egyszerre feszültek meg Bars nyakán és karjain. Dühösen lendült előre a kéz…
…hogy aztán közvetlenül a lány feje előtt megálljon.
De nem a parancsnok fogta vissza magát. Déva mágiája ragadta meg a csuklót, és nem eresztette. A férfi egész testében megbénult.
– Megütni egy védtelen nőt? – csóválta fejét a boszorkány – Nem szép dolog.
– Maga… parancsolta… – sziszegte fogai között Bars. Ez volt a legtöbb, amire jelen pillanatban képes volt.
– Igen, ne haragudjon. – néztek rá bocsánatkérő, zöld szemek – Remélem, ezért sem fog haragudni…
A harcos tüskés hajú, jobb oldali feje hirtelen kiszakadt a helyéből, hogy aztán a levegőben lebegjen tovább. A csonkból zúdult a vér, de aztán a lány egy alig észrevehető mozdulatára csillogó, fehér réteg vonta be a rést, ezzel állítva el a bugyogást. A fejre többé már nem
volt szükség, így lezuhant a padlóra.

Végső elmezavar, 151. oldal





Coboron fülhallgató volt, melyből mikrofon vezetett a szájához. Érdekes módon a fül része nem kerek, hanem rombusz alakú volt - ez is groteszk mása volt egy valódi fülhallgatónak. A kamerák mindenhol ott voltak, a rácsváros határaitól kezdve egészen a hegyek kezdetéig, ahol a sárkányok tanyáztak. Ez utóbbit mutató képernyőkön olykor jól kivehető volt egy-egy szárnyas lény elsuhanása. Sajnos a minőség elég silány volt, néhány monitoron még a kép is ugrált, de Domán csodálta, hogy már egyáltalán létezik ilyen technológia.
A géppuska-sebességgel gépelő és intézkedő békalény mellé egy zöld hajú, copfos macska-anima lány lépdelt, és egy tálca frissítőt
hozott magával.
– Köszi, Cicamica – Cobor oda se nézett, csak megpaskolta a magas, vékony lány fenekét, akin nem volt túl sok ruha, és az is majd’
lerobbant formás idomairól.
– Szivi, főnök! – nyávogta a macska, olyan kellemetlen hangon, amitől Dománnak a szőr is felállt a hátán.

Végső elmezavar, 372. oldal





– Na igen. – húzta fel egyik szemöldökét Firéne – Mondd csak, ez tényleg komoly köztetek?
– Hogy érted?
– Hát… ő egy gödrő. Te pedig ember vagy.
– És?
– Ha jól tudom, nekik nincs is…
– Oh igen – kacagott halkan Arta – de az nem baj. Ő teljes mértékben képes…
– Igen?
– Szóval tudod… Láttál valaha gödrő nyelvet?
Most Firéne kacagta el magát, de sokkal hangosabban. Még a többiek is odakapták fejüket a tető pereme mellől. A szőkeség elvörösödött, és nem tudta, hova nézzen zavarában.

Végső elmezavar, 227. oldal





Homrogd védfalának bal szárnyánál lebegett a legtöbb hajó, és itt nyílt meg a föld is. Gigantikus, zöld csápok kígyóztak elő a kirobbanó
föld- és szikladarabok között, és törtek az ég felé. Egy csáp legalább fél méter vastag és több mint húsz méter hosszú volt. Mindebből tucatnyi tekergőzött elő. Az egyik, látszólag teljesen véletlenül telibe is talált egy léghajót, mely hatalmas, fényes-lilás robbanások közepette szakadt ketté. Maga a csáp is megsérült a detonációban, feketére pörkölődve húzódott vissza a földön keletkezett szakadékba, melyből származott.
- Ez meg mi a…?
Vid kimeredt szemekkel nézte, ahogy az elképesztő méretű élőlény teljes terjedelmében előbukkan. Legvégül egy fehér alapon kék pöttyös jelenség jelent meg, mely egyértelműen egy virág feje volt. A testrész jobbra és balra forogva "nézelődött". Szirmai lassan nyíltak ki, olyan hatást keltve, mint aki most ébredt fel mély álmából, és épp körülnéz a nagyvilágban.
- Valaki nagyon spéci tápszert adott kedvenc kis virágának…

Újabb elmezavar, 219. oldal